Az elektronikus hírközlési adatok fogalmát kellően átfogóan, technológiasemleges módon kell meghatározni, és bele kell foglalni minden olyan, a továbbított vagy cserélt tartalommal (az elektronikus hírközlés tartalmával) kapcsolatos információt, valamint az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat igénybe vevő végfelhasználóval kapcsolatos információt, amelyet elektronikus hírközlési tartalom továbbítása, terjesztése vagy cseréje céljából kezelnek; idetartoznak a kommunikáció feladójának és címzettjének, valamint a kommunikáció földrajzi helyének, dátumának, időpontjának, időtartamának és típusának nyomon követésére vagy azonosítására szolgáló adatok. Függetlenül attól, hogy az ilyen jelek és a kapcsolódó adatok továbbítása kábeles, rádióhullámos, optikai vagy elektromágneses formában, azaz például műholdas hálózatokon, vezetékes hálózatokon, rögzített (vonal- vagy csomagkapcsolt, például internetes) vagy mobil földi hálózatokon, illetve elektromos vezetékrendszereken keresztül történik-e, az ilyen jelekhez kapcsolódó adatok elektronikus hírközlési metaadatoknak tekintendők, és e rendelet rendelkezései vonatkoznak rájuk. Az elektronikus hírközlési metaadatok között az adott szolgáltatásra való előfizetés részét képező információk is szerepelhetnek, ha ezeket az információkat az elektronikus hírközlés tartalmának továbbítása, terjesztése vagy cseréje céljából kezelik.